2012. augusztus 30.

A kolostor kincsei V/3/e


Kájoni János: Sacri Concentus, 1669

Az erdélyi ferences szerzetes Kájoni másik tabulatúraírásos könyve az 1669-ből származó Sacri Concentus. Benne a motetták általa ismert és válogatott repertoárját foglalta össze. A 193 motettából 142 az itáliai ferences Lodovico Viadana műve. A fennmaradó 51 mű közül 46-ot saját nagy tabulatúrás könyvéből, a Kódexből emelt át Kájoni. A Viadana-darabok másolásának mintapéldányát ismerjük; ez Viadana Concerti ecclesiastici címet viselő sorozatának 1626-os frankfurti összkiadása. (Az eredeti öt kötet közül egyetlenegy, a “basso per l’organo” szólamkönyv – Kájoni bejegyzéseivel – fennmaradt a ferencesek csíki könyvtárában.) A címadásnak megfelelően Kájoni a Sacri Concentusban egybegyűjtött összes motettát egyetlen énekszólamra és kíséretére redukálta. Feltehetően praktikus célkitűzései lehettek az átiratokkal, amelyeknek stílusa némiképp egybevág a közép-európai ferences rendtartományok korabeli többszólamú zenei gyakorlatával. Kájoni a „Sacri Concentust” – azon kívül, hogy kottaolvasásra tanított vele – talán alkalmazni szerette volna mint korszerű liturgikus énekanyagot saját rendtársai, neveltjei körében, a székelyföldi ferences kolostorokban.
1985-ben találták meg a somlyói kolostor falában, Bukarestben a Nemzeti Könyvtár Laboratóriumában restaurálták. Jelenleg a Csíki Székely Múzeum somlyói ferences állományában található.
(Papp Ágnes leírása)

A kolostor kincsei V/3/d


Kájoni Kódex (1634-1671)
A kelet-közép-európai régió, azon belül Erdély 17. századi zenetörténetének fontos forrása. 20. század eleji irodalom- és zenetörténeti szempontú bemutatása után egészen az 1990-es évekig rejtve volt a nyilvánosság előtt. 1985-ben került elő erősen rongált állapotban a csíksomlyói ferences rendház ebédlőjének falából.
            A kézirat nevét Kájoni Jánosról (1629/30–1687), a Székelyföldön működő tudós orgonista, orgonaépítő és könyvgyűjtő ferences szerzetesről kapta, aki a korábbi kéziratkötegeken alapuló gyűjteményt 1652 és 1671 között Csíksomlyón, Mikházán és Szárhegyen másolta és összeállította.     Kottaírása alapján a Kájoni Kódex orgonatabulatúra, és 290 zenedarabot tartalmaz. A leírók túlnyomórészt a 16. század végének, a 17. század első felének egyházi műzenéjéből válogattak (kb. 150 darab). A vokális művekhez viszonyítva kisebb számban vannak jelen a hangszeres műfajok: az egyszerű előjátékok és fantáziafélék (24 darab), illetve a táncok (75 darab). Csak néhány tétellel szerepel a világi énekköltés (12 darab) és az egyházi népének (kb. 30 darab). Kájoni az észak-itáliai katolikus szerzőkön (pl. Lodovico da Viadana, Giacomo Finetti, Alessandro Grandi, Claudio Monteverdi, Giovanni Rovetta) túl kitekintett a korszak protestáns egyházzenei termésére is (Heinrich Schütz, Hieronymus Praetorius és mások) Az ő lejegyzéseinek köszönhetünk több helyi használatú tételt és előadói utasítások sorát (Johannes Spielenberger miséje, litániák, Patremek).
Személyes használatú és „tarka” gyűjteménnyé igazán a hangszeres tételek, a világi énekek (pl. a Kánai menyegző és a Nyúl-ének; a Balassi-féle Bocsásd meg, Úristen), az egyházi népénekek és az európai vagy helyi jellegű táncok (pl. courantok, choreák és magyar feliratú táncok) teszik a Kájoni kódexet. Tetten érhető benne Kájoni szerteágazó érdeklődése és rendszeres gyűjtőmunkája, amely valószínűleg elsősorban más korabeli kéziratos mintapéldányokon alapult.
1985-ben bontották ki a somlyói kolostor refektóriumának falából, Bukarestben restaurálták. A Csíki Székely Múzeumban őrzik.
(Papp Ágnes leírása a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon számára)

A kolostor kincsei V/3/c


Cantionale Catholicum. A Kájoni nyomda első kiadványa 
Régi és Uj, Deák és Magyar Aítatos Egyhazi Enekek, Dicseretek, Soltarok, es Lytaniak; Kikkel a’ Keresztyének Esztendö-által-való Templomi Solemnitásokban, Processiókban, és egyébb aítatosságokban szoktanak élni. Halottas Temetéskor-való, és a’ négy utolsó dolgokról emlekeztetö Enekekkel eggyütt. Most újonnan nagy szorgalmatossággal egybe-szedettek, meg-jobbítattak, és a’ Keresztyének éppületire, s’ lelki-vigasztalásokra ki-bocsáttattak, a’ Szent Ferencz-Szerzetiben lévö Kajoni, P. Frater Janos által. - A’ Csiki Kalastromban, Nyomtattatott Cassai Andras-által, 1676-ben.
Katolikus egyházi énekeskönyv magyar és latin nyelven. Hangjegyek nélkül jelent meg. A 17. század egyik legjelentősebb, mindenképpen legterjedelmesebb katolikus gyűjteménye. Három részben, mindegyik külön címlappal, de folyamatos lapszámozással, magyar és latin nyelvű énekszövegeket tartalmaz. Beosztása nem tér el a szokásostól: az első rész adventtől Úrnapig az egyházi év énekeit közli; a második részben a tágabb értelemben vett „de sanctis” (a szentek miseénekei) énekeken kívül, vannak még a liturgikus év saját miseénekei (Cantiones de tempore) és zsoltárok. A harmadikban a temetési és halotti énekek, az utolsó dolgokról szóló énekek, továbbá alkonyati zsolozsmák, litániák és Krisztus életéről szóló passió-énekek találhatók. A nagyböjti énekek között megvannak Jeremiás siralmai, valamint a virágvasárnapi és nagypénteki passió teljes magyar szövege.
Kájoni legfőbb forrása a Cantus Catholici (Lőcse, 1651), továbbá a 17. század folyamán megjelent katolikus imádságoskönyvek és elmélkedésgyűjtemények (Pázmány Péter, Hajnal Mátyás, Nyéki Vörös Mátyás munkái) voltak. A protestáns eredetű énekek megtalálhatók az 1654-ben Brewer Lőrincnél Lőcsén, és ugyanabban az évben Szenci Kertész Ábrahám nyomdájában is megjelent Keresztyeni isteni ditsiretek c. protestáns egyházi énekeskönyvben. A Cantionale Catholicum énekei egyben bizonyítják, hogy Kájoni nagyon jól ismerte az erdélyi hagyományos, népi katolikus énekeket, és fel is vette őket énekeskönyvébe.
A kolostor gyűjteményében két példányát őrzik. Az egyiket 1879-ben Kájoni János munkásságának kutatója, Simon Jukundián (1813-1894) tartományfőnök szerezte meg .
1712-1714 között a kézdipolyáni Róka István tulajdonában volt. Olvasói, többnyire zenei vonatkozású bejegyzései a példány több lapján láthatók.
Ugyacsak 1879-ben Nagy Ferenc testvér, a kolostor kompáktora készítette a könyv egyszerű félbőr kötését. Gerince sima, a bordák helyét keskeny aranyozott rozettás-akantuszos minta jelöli. Az előlapon látható címke szövege arra utal, hogy a könyv ott volt az 1896. évi budapesti országos évezredi kiállításon.